Rólam

Rólam

Az élet olyan mint egy informatikai rendszer: pontos szervezést és váratlan helyzetek megoldását igényli.

Mindig is komolyan vettem az életet, a munkámat, így mondhatom, hogy szinte velem született fogalom a rend és a rendszer.

Feladataimat mindig precízen és maximalista módon hajtom végre, éppen ezért testhez álló feladat számomra vállalatok, cégek IT rendszerének üzemeltetése. Saját tapasztalatomból tudom, hogy ez az a terület, melyet csak az életben lehet igazán megtanulni, az iskola csupán az alapokat adja, de fontos a folyamatos fejlődés, a folyamatos kutatás, fejlesztés. Az is nagyon fontos viszont, hogy a régi ismereteket, a régi tudást sem szabad elfelejteni, mert sok esetben pontosan az hozza a legjobb megoldást. Itt nagyon fontos a rend és a rendszer – mondhatnám, hogy katonás fegyelem és hozzáállás szükséges.

A munkám a hivatásom is egyben, hiszen ez az a terület, melyhez értek, melyet szeretek, és amiben teljes tudásommal és figyelmemmel ott vagyok.

De fontosnak, hogy az informatikus, a rendszergazda nem kockafej, hanem kreatív szakember, aki informatikai problémákat kreatív módon old meg. Ebben az egyenletben kiemelkedő az emberi tényező is, és ezt én sem iktathatom ki. Fontosnak tartom az emberi kapcsolatokat az én területemen is. Empátia, tolerancia, türelem nálam is kulcsfontosságú szavak.

Úgy segítek, úgy kommunikálok, hogy azt mindenki megértse, még az is, aki nem ismeri az informatikát, a rendszereket olyan átfogóan mint én.

Az informatikában mindig mindennel összefügg, az egyes rendszerek egymásra épülnek, és fontos átlátni, hogy mikor mi történik, mikor milyen lépéseket lehet és szükséges megtenni. Mindig mérlegelni kell, hogy mi a legmegfelelőbb az adott helyzetben.

Az életben nem lehet mindig nyerni, de egy IT-rendszer üzemeltetésében sosem szabad veszíteni.

Nem szabad veszíteni, hiszen fontos és értékes adatokról van szó, és a legfontosabb ezek védelme, nekem pedig feladatom, hogy mindent megtegyek ezen adatok védelmének érdekében. Létfontosságú, hogy átgondolt tervvel rendelkezzek már az első pillanattól fogva. Ez a munka magányos munka, és véleményem szerint csak olyanoknak való, akik szeretik az egyedüllétet, a csendet, hiszen át kell látni egy komplett hálózatot, egy rendszert, mellyel addig nem találkoztunk. Sokszor hosszú éjszakai órákat vesz igénybe, és sokszor olyan napokat, melyeket inkább a családunkkal, a barátainkkal töltenénk – de ilyen ez a szakma, és én ezért szeretem :).

Csapatban dolgozom, mert tudom, hogy minden területnek megvan a maga szakértője, és én nem érthetek minden területhez. 22 éves tapasztalatom alatt megismertem a Magyarországon és külföldön elérhető és népszerű informatikai rendszereket, így van egy átfogó és elég alapos ismeretem ezek működéséről.

Rendszerépítőnek, IT tanácsadónak mondom magam. Komplex és megbízható megoldásokat szállítok, ahol elsődleges szempont mindig az érték, a hosszú távú haszon az ügyfél, a megbízó számára.